JÁSZI OSZKÁR EMLÉKNAP

A Jászi Oszkár Külpolitikai Társaság, a Bibó István Közéleti Társaság, valamint a Magyarországi Nagyoriens Egyesület 2011. május 13.-án JÁSZI OSZKÁR EMLÉKNAP-ot rendezett, a Jászi Oszkár hamvainak hazai földbe helyezésének és a Jászi Oszkár Külpolitikai Társaság megalakulásának 20. évfordulója alkalmából.

Az emléknap alkalmával megkoszorúzták Jászi Oszkár sírját a Farkasréti temetőben, valamint emlékülésen emlékeztek meg Jászi Oszkár életéről és munkásságáról.



Az emlékülésen, a hazai közélet, az értelmiség jó néhány jeles képviselője vett részt. Így többek között  korábbi és jelenlegi országgyűlési képviselőkön,  korábbi kormányok miniszterein, külügyi tisztségviselőkön, egyetemi tanárokon, akadémikusokon kívül megjelent a Jászi Oszkár Szabadkőműves Páholy számos tagja is.

Az emlékülésen előadások hangzottak el Jászi Oszkár munkásságáról, politikusi, miniszteri tevékenységéről, gondolkodásáról, illetve annak a hazai történelem szemléletekben megnyilvánuló, a történelemkönyvekben megjelenő visszhangjáról.

Természetesen az emlékülésen nem maradhatott ki Jászi Oszkár szabadkőműves voltának méltatása sem, hiszen Jászi Oszkárról közismert, hogy gondolkodásmódjára rányomta bélyegét a szabadkőműves szemléletmód. Jászi Oszkár volt a Főmestere a immár több mint 100 éves Martinovics Páholynak. Ma Jászi Oszkár nevét viseli az egyik hazai Páholy.

Az emlékülés előadásai közül idézzük a Magyarországi Nagyoriens Nagymesterének, Jászi Oszkár és kora szabadkőműves társairól szóló méltatását:


JÁSZI OSZKÁR ÉS SZABADKŐMŰVES TÁRSAI


Egy emléknap végén tartunk. Ezt a napot Jászi Oszkárnak szenteltük. De megtudtuk-e végül, ki is volt Jászi Oszkár? Tudják-e mások? Ha megállítanánk az utcán az első tíz szembejövő embert, milyen választ kapnánk erre a kérdésre?


Tudjuk-e mi, a Jászi Oszkár Szabadkőműves Páholy tagjai, akik őt névadónknak választottuk – és tudjuk-e mi, a Magyar Nagyoriens Szabadkőműves Nagypáholy tagjai, ahová a Jászi Oszkár Páholy tartozik?


Az elhangzott beszédekből kirajzolódott a társadalomtudós, szerkesztő, politikus, aki a liberalizmus elvein és társadalmi, politikai – ráadásul nemzetiségpolitikai – reformelképzeléseken alapuló kemény kritikával bírálta a korabeli Magyarország viszonyait. A konföderáció eszméjét hirdető – ma már kissé naivnak tűnő – nemzetiségi politikája és demokratikus eszmerendszere kivétel nélkül minden autokratikus XX. századi magyar rezsim ellenfelévé tette.


„Az anyanyelvükön élő és boldoguló emberek gazdagodása és kultúrája jogot és kenyeret adna nemcsak elmaradt nemzetiségeinknek, hanem a műveltség és a szabadság nem is sejtett fokára emelné az egész magyar államot” – írta. Lássuk be: ezek a gondolatok ma épp oly érvényesek, mint száz évvel ezelőtt voltak.


Jászi Oszkár szabadkőműves volt. Ha róla szólunk, ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Itt, ebben a körben talán nem kell bizonyítani, hogy a szabadkőművesek a maguk eszközeivel mindig saját társadalmuk előbbre mozdításán fáradoztak. George Washingtontól, Simon Boliváron és Garibaldin át – de említhetnénk Verdit, Lisztet vagy Benczúr Gyulát is – egészen napjainkig.


Jászi sem volt a köztudottan nyarat nem csináló, egyetlen fecske, sem utolsó mohikán. Szabadkőművesként annak a Martinovics páholynak volt tagja, mely most, a Magyar Nagyoriens kebelén belül nemrég ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. Amikor Jászi, 1911. február 3-án, ennek a páholynak főmesteri kalapácsát a kezébe vette azok megszólítását is tervezte, akik – mint mondta – túl gazdagok ahhoz, hogy gondolkodni képesek legyenek vagy túl szegények arra, hogy becsületesek maradjanak. Ha ma körülnézünk a saját házunk táján, nem ugyanezzel a gonddal találkozunk?


Páholyában máig ható nevek tulajdonosai foglaltak helyet. Jászin kívül még ketten, Kunfi és Szende a Károlyi-kormány tagjai voltak. Kunfi Zsigmond, aki a Magyarországi Szociáldemokrata párt egyik vezetőjévé emelkedett, kikelt a brutális kapitalizálódás jelenségei, az ügyvédi korrupció, a közhatalom képviselőinek szemérmetlen mohósága, visszaélései ellen, leleplezte a „cigánybűnözés” elleni harc ürügyén a tömegek előítéleteire rájátszó hatósági manipulációt. Mindezt 1907-ben tette, száz évvel később pont ugyanezek a feladatok várnának rá!


A Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsának volt tagja – Kunfi mellett – három másik páholytársa: Pogány József, Bíró Lajos és Rónai Zoltán. Rónai, aki igazságügyi népbiztos, később a Szövetséges Központi Intéző Bizottság tagja is volt – szélsőséges gondolkodással tehát nem vádolható – a következőket állapította meg 1912-ben: „…jogrendünkre nem mondható sem az, hogy a jogállamot, sem az, hogy a szociális államot valósítja meg, a meghozott törvényeink még abban a formában, amelyben meghozattak sem mentek át jórészt a valóságos életbe. Különösen akkor, ha olyan társadalmi csoportok érdekének védelméről volt szó, melyek nem játszottak vezető szerepet a törvényhozásban.” Ismét csak hangsúlyozom: ezek a szavak száz évvel ezelőtt hangzottak el. A szabadkőművesek megállapításai sajnos most újból érvényesek.


Jászi idejében sem csak a Martinovics volt az egyetlen páholy, mint ahogy ma sem az. Károlyi és a Tanácsköztársaság között regnáló kormány miniszterelnöke, Berinkey Dénes, a Corvin Mátyás Páholyba tartozott. A Peidl kormány külügyminisztere, Ágoston Péter a Bihar Páholyba járt és szabadkőműves volt a vörösökkel szembeforduló Friedrich István is.


Jászival egy időben, politikusok mellett kiváló írók, művészek egész sora viselte a szabadkőműves kötényt. Ady Endre; Bölöni György; Csáth Géza; a Nyugat alapítója és főszerkesztője Ignotus; a szociálfilozófus Polányi Károly; az élőszó művésze, a magyar kabaré megteremtője, Nagy Endre; a műkritikus, irodalomtörténész Schöpflin Aladár; a konzervativizmust és a reakciót hevesen támadó – Zuboly álnéven publikáló – Bányai Elemér.


A neveket még hosszan sorolhatnánk Andrássy Gyula miniszterelnöktől Wekerle Sándor miniszterelnökig, Bánki Donát feltalálótól Zipernowsky Károly feltalálóig, a tudós, Bókay János orvostól, a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertig, ők mind – mind felsorakoznak Jászi Oszkár mögé, aki az álmos és tunya népet az emberi szabadságharc nagy törekvéseinek akarta megnyerni, de mégsem maradt meg kába álmodozónak.


Amikor 1947-ben, rövid időre hazatért, az akkori Martinovics Páholyban ezeket mondta:
„Látnunk kell a túlzott nemzeti szuverenitások rendszerének tarthatatlanságát. Most ezek a nemzeti szuverenitások olyan követelményekkel lépnek fel, mint talán soha a múltban. Az új hatalmi uralmak eme rendszerében a jogrend illúzió lett. Fel kell vetni a kérdést, hogy mi okozta a közéleti harcnak ezt a szörnyűséges eldurvulását és a militarista, nacionalista ellentéteknek ezt az orgiáját. Egész civilizációnk pillérei meginogtak. Korábban az emberiség legfényesebb elméi hitték, hogy van egy jog, amely magasabb, feltétlenebb és tiszteletre méltóbb, mint az államnak a joga. Ez a jog a becsületes és gondolkodó emberek tudatában él, független a mindenkori adottságoktól, és mindenkor kell, hogy legyen egy olyan mérték, amellyel a tételes jogi és institúciós berendezéseket mérni kell. Most ezt a rendszert, az erkölcsi parancsok rendszerét ledöntötték.”


Mégegyszer mondom: ez most itt nem egy mai politikai szónoklat része volt, 1947-ben, majd’ hatvanöt évvel ezelőtt hangzott el és sajnos semmit sem veszített érvényességéből. Ezért nem szabad, hogy Jászi Oszkár – és mindaz, amit ő képviselt, feledésbe merüljön és mi most azért is vagyunk itt együtt, hogy Jászi és szabadkőműves társainak gondolatait továbbra is élő, elevenen tartsuk!
Köszönöm, hogy eljöttek ma közénk, és köszönöm, hogy meghallgattak.