"Van egy álmom"
vitaindító gondolatok a Jászi Oszkár Páholy jövőbeni tevékenységével kapcsolatosan
(Az alábbiak a Jászi Oszkár Páholy vitáján, január 12.-én hangzottak el.)
Azt a felkérést kaptam, hogy - vitaindítóként - fogalmazzam meg gondolataimat páholyunk jövőjével kapcsolatosan.
„Van egy álmom” – mondta 1963. augusztus 28-án Washingtonban egy híres amerikai polgárjogi vezető,
Martin Luther King. Azóta, ez a mondat az egész világot bejárta, s
szimbólumává vált annak, hogy az egykor lehetetlennek tűnő dolgok is megvalósulhatnak. Amikor ezeket a sorokat írom, különös aktualitást ad a dolognak, hogy néhány nap múlva egy nemzet ünnepli Martin Luther Kinget. 1986-ban minden év januárjának harmadik hétfőjét Martin Luther King Nap néven ünnepnapnak nyilvánították az Egyesült Államokban, s szövetségi ünnepként emlékeznek meg az egykori polgárjogi harcosról. Idén ez a nap január 17.-re esik.
 |
Egy példa a demokráciára: 2011. Január 17. Martin Luther King emlékkoncert, Helyszín: New York, Hebrew Institute of Riverdale Reverend Roger Hambrick & Green Pastures Baptist Church Choir |
Nekem is
„Van egy álmom”
Amikor az álmomról szeretnék beszélni, elöljáróban szeretném leszögezni, hogy nem politikáról, hanem a társadalomról szeretnék szólni.
Alapvetően úgy tartom, hogy páholyunk, a Jászi Oszkár Páholy tagjainak feladata, hogy a magyar és európai társadalom keretében, a politikai, gazdasági, kulturális, stb. folyamatokat elemezze. Éppen ezért „Van egy álmom” a társadalmat érintő kérdésekkel kapcsolatosan:
Olyan országban szeretnék élni, ahol szabadon gondolkodhatom, ahol szabad vagyok. Heltai Jenő szavaival élve: „
Tudd meg: szabad csak az, …aki a látszatot lenézi, meg nem óvja, Nincs letagadni, titkolnivalója.”
Olyan országban szeretnék élni, ahol működik a jog, ahol a törvény nem a politikai hatalmon lévők kiszolgálójaként, hanem minden állampolgár érdekében működik.
Ugyanakkor tudom, hogy nem vagyok szabad: mert a látszatot nem tudom lenézni, van letagadni s titkolnivalóm. Például maga az a tény, hogy szabadkőműves vagyok!
Ugyanakkor érzékelem, hogy a jog nem mindig az én javamra, nem az állampolgárok érdekében működik. Erre csak a legutóbbi példa a hazai sajtó és médiaszabályozás, amelyikkel nemcsak az a baj, hogy nem tartja be a sajtószabadság írott és íratlan szabályait, de alapvetően ellentétes több nemzetközi alapokmánnyal, mint például az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával (annak 19. cikkelyét sérti) valamint ellentétes az Európai Unió Alapvető Emberi Jogok Chartájának több pontjával is.
Olyan országban szeretnék élni, ahol nem az elmélet, de a gyakorlat szintjén működik a tanult és művelt szakmám egyik alapvetése:
„létrejön a kölcsönös megértés, és ennek alapján létrejönnek a kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatok”.
Olyan országban szeretnék élni, ahol az őszinteség, az egyenesség, a becsületesség, a tisztesség, a nyíltság, az átláthatóság, az önzetlenség lennének az alapvető erények.
Ezek az alaperények határozzák meg a másik álmomat is. Nevezetesen:
„Van egy álmom.” Olyan szabadkőműves páholyban szeretnék dolgozni, ahol érvényesül az a gondolat, amelyet Kazinczy Ferenc így fogalmazott meg:
„A kőművesség oly társaság, mely kis karikát csinál a legjobbszívű emberekből, melyben az ember feledi azt a nagy egyenlőtlenséget, mely a külső világban van, melyben az ember a királyt és a legalacsonyabb rendűt testvérének nézi, melyben elfelejtkezik a világ egyenetlenségei felől…”
Ezért a jövőt úgy képzelem el, hogy:
A Jászi Oszkár Páholy tagjai eleget tesznek annak a páholy által, az alapítása óta megfogalmazott feladatnak, hogy
„a magyar és európai társadalom keretében, a politikai, gazdasági, kulturális folyamatokat elemezik.” Ezért azt tartanám szerencsésnek, ha a páholy tagjai a jövőben is olyan témákkal foglalkoznának, előadásokat tartanának, amelyek a társadalmi problémák felvetését célozzák, és az azokra történő megoldásokra tennének javaslatot.
Azt gondolom, hogy túlléphetünk azon a korszakon, ahol a szabadkőműves munkák a szimbólumokról, a vitriolról, a kardról, vagy a mindenlátó szemről szóltak. Igen, valóban fontosnak tartom a szabadkőműves szimbolikát megismerni, ápolni a hagyományokat, de azt gondolom, hogy Radnóti gondolatát egy kicsit átfogalmazva: oly korban élünk mi e földön, amikor, a költő nem hallgathat, meg kell szólalnia.
Nekünk szabadkőműveseknek elsőként magunk okulására, s majdan másokéra is, de meg kell szólalnunk. A társadalom problémáit fel kell mérnünk, s megvizsgálván azokat, jobbító gondolatainknak hangot kell adnunk.
Az előbbiekben Martin Luther Kinget idéztem, s most álljon itt egy másik amerikaitól, J.F. Kennedytől származó gondolat. Elnöki beiktatásakor, 1961. január 20.-án a következőt mondta:
„Ne azt nézd, hogy az ország mit adhat számodra, hanem azt, hogy Te mit nyújthatsz számára.” („…ask not what your country can do for you, ask what you can do for your country”.)
Ezért gondolataimat úgy szeretném folytatni, hogy hogyan látom a saját szerepemet az előbb vázolt folyamatban. Magam olyan kérdésekkel szeretnék foglalkozni, amelyek a társadalmi nyíltság és közlésvágy attitüdjéből táplálkoznak.
A magam részéről a jövőben azzal szeretnék foglalkozni, hogy milyen a szabadkőművesek hozzáállása a társadalomhoz, a közlésvágyhoz, a kommunikációhoz, attól függően, hogy egy országban hogyan működött a három T, azaz az illető országban tűrték, támogatták, vagy tiltották a szabadkőműves eszméket.
 |
| Bogota, New Jersey, USA |
Az olyan országokban, ahol az ország szabadkőművesei az ország köz- és elismert állampolgárai voltak, ott a világ legtermészetesebb dolga, hogy névvel és fényképpel jelennek meg a különböző írások, tudósítások a különböző szabadkőműves eseményekről. Ezekben az országokban az a természetes, hogy a páholyok eseményeire szóló meghívókat a Facebook-on, vagy a Linkedin rendszerében közzéteszik.
Ezekben az országokban nyílt parádékat, felvonulásokat tartanak, a személygépkocsik rendszámtáblái, vagy matricák „hirdetik”, hogy a kocsiban szabadkőműves utazik. Ezekben az országokban az sem ritka, hogy a várostábla jelzi, hogy az adott településen Szabadkőműves Páholy működik.
Vannak azonban olyan országok, ilyen hazánk is, ahol a tiltás volt a jellemző. Persze a tiltás ellenére itt is megjelennek információk a szabadkőművességről, azonban ezekben az országokban az információk többnyire csak múlt időben, vagy kódoltan, burkoltan lehetségesek.
Ezekben az országokban még a pozitív információk megjelentetését is a vágyálmok kategóriájába sorolhatjuk.
Erre egy példa Fekete Ignácz-tól 1891-ből származik:
„A szabadkőművesség történetét megírni annyi, mint az emberiség történetét megírni. A szabadkőművesség olyan régi, mint az emberi társadalom. E kettőnek a sorsa mindig kölcsönhatással volt egymásra.
Minden polgári társadalomnak minden időben meg volt a maga szabadkőművessége, és a milyen volt a társadalom, olyan volt szabadkőművessége is. Egészséges államélet jele a szabadkőművesség virágzása.
És akár tűrje az állam, akár nem, a szabadkőművesség az államban titkon vagy nyíltan, de mindig megvolt, megvan és mindig meglesz.”
Ezek a gondolatok bár 1891-ben születtek, de igazak a mai társadalomban is.
Egy országban, ahol a rasszizmus, az idegengyűlölet, az üldöztetés történelmi kategória, ahol mondhatjuk, mindez hagyománynak tekinthető, ahol a tiltás és ennek következtében a félelem – fogalmazhatok szebben – az óvatosság, a természetes állapot, ahol a társadalom nagy része nem befogadó, hanem kirekesztő az olyan eszmékkel szemben, amelyek nem felelnek meg a „nagy átlagnak”, ebben az országban ma nem várható, hogy bizonyos témák megjelenjenek a társadalom egésze előtt. Magyarországon, hogy az ismert történelmi események, a harmadik T, a tiltás miatt ma nem várható el a hazai szabadkőművességtől, hogy önmagát felfedve, nyíltan vállalva, megmutatkozzon a társadalom előtt.
Ehhez szeretném hozzátenni azt, amit Gelléri Mór 1890-ben a „Demokratia” Páholyban mondott egy munkájában:
„A villanynyal haladás mai korszakában, az operettízlés modern kinövéseiben, ne veszítsem el türelmemet, ne várjak mától holnapra nagy eredményeket, ne bántson a sikerek, a dicsőség utáni hiu szomj, ne ejtsen tévedésbe a kisebbszerű csalódás. …
Nyissam ki a szabadkőművesség nagy bibliáját, melyet minden melegen érző szivében magával hord és ennek legnemesebb értelmezése szerint tanuljam és hirdessem az igét, mely nem fog megcsalni soha senkit, nem tör senki ártalmára, csak jót és jót akar, az erő és tehetség korlátai között, sőt gyakran ennek korlátain túl is.”
Van egy álmom
Azt szeretném elérni, hogy Magyarországon ne legyen Radnótinak igaza, amikor azt írja:
„Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az bújhatott, s rághatta szégyenében ökleit…”
Van egy álmom
Oly korban élek majd, amikor megvalósul a kölcsönös megértés az emberek között, és ennek következtében létrejönnek a kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatok.
Freud szerint minden álom vágyálom. Valószínűleg az enyém is az. Persze, ismerünk olyanokat is, akik azt állítják, hogy merjünk nagyokat álmodni. Sokáig, sokan azt hitték, hogy Martin Luther King nagy álma is csupán a vágyálom kategóriájába tartozik, s aztán a történelem bebizonyította, hogy nem az.
Tudom, hogy amit itt leírtam ez egy álom. De, hát olyan jól esett szépet álmodni.
Szólottam.
